Adventi hírnök: friss fenyőág, lobog már négy kis gyertyaláng!
Azt mondta Jézus, visszajön még. Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl, nincs már messze az Úr!
Adventi koszorúnk utolsó gyertyáját gyújtjuk meg a mai napon, ami a SZERETET szimbóluma. A hagyomány Keresztelő Szent Jánoshoz köti ezt, aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez, hogy be tudják fogadni a Szeretetet.
Gyakran feltesszük ezt a kérdést: Mi a szeretet? És általában hosszas gondolkodásba, eszmecserébe vezet minket a megválaszolása. De vajon van egyértelmű, pontos válasz? Az adventi koszorú negyedik gyertyájának fénye Krisztusra irányítja a tekintetünket, és azt sugallja: Van pontos válasz! Maga az ISTEN A SZERETET! Szent János apostol is megírta már ezt a tényt kétezer évvel ezelőtt:
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” (1Jn 4,7-21)
A Jézustól kapott parancs pedig így hangzik el az evangéliumban:
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34-35)
Az Isten a szeretet, ő szeret minket, mégpedig annyira, hogy saját Fiát küldte el a világba, hogy életünk legyen. Jézus parancsa szerint pedig a szeretet gyakorlása keresztény létünk egyik elhagyhatatlan mozzanata. Hiszen akkor leszünk igazán tanítványai, követői, hogy ha tőle tanulva szeretjük egymást. Ha pedig ezt megtesszük, akkor bízhatunk benne, hogy amikor visszajön, és újjá lesz a föld és az ég, megállhatunk a színe előtt.
Tudunk-e szeretettel fordulni saját magunk felé? Tudunk-e szeretettel fordulni embertársaink felé? Hogyan tudnánk azt is szeretni, akit nagyon nehéz? Vajon kell-e szeretnünk mindenkit? Eszünkbe jut-e, hogy Jézusról példát vehetünk a szeretet gyakorlásában? Számunkra mi, vagy ki a szeretet? Elhisszük-e, hogy maga Isten a szeretet? Elhisszük-e, hogy Isten szeret minket?
Nincs messze az Úr… Felkészítettük a szívünket a közelgő ünnepre? Szeretjük-e eléggé?