Kedves Kisebb testvérek!
A Lélekben tartó célja, hogy a kisebb testvérek a tápiós programokon túl is kapjanak közös lelki táplálékot. A tervek szerint ezentúl havi rendszerességgel osztunk majd meg veletek ilyen jellegű tartalmat. Kérjük, elmélkedjétek, imádkozzátok át! Mivel idén a személyes találkozásaink száma nagyon lecsökkent, igyekezzünk lélekben találkozni, erősödni és egymást erősíteni!
Olvasd el!
1.hét: Kol 3,1-4
2.hét: Jn 20,19-31
3.hét: Mt 11,25-30
4.hét: 1Pét 2,4-9
Ima
Ebben a hónapban arra kérünk, minél többször imádkozd el Szent Ferenc alábbi imádságát, majd a tápiós imát!
Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,
és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre. Ámen.
Tápiómenti Nagyboldogasszony!
Vezess minket Jézusodhoz!
Taníts és segíts a Te hiteddel hinni!
Taníts és segíts a Te reményeddel bízni!
Taníts és segíts a Te szereteteddel szeretni!
Oltalmazz és védj meg minket küzdelmeinkben!
Könyörögj értünk, hogy a kísértések között el ne vesszünk,
hogy a testvéri közösség kötelékében mind a gyermekeid lehessünk! Amen.
Krisztus feltámadt! Alleluja!