Lassan három hete, hogy sor került a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség első báljára. Bár már nagyböjti időszak van, talán az emlékek felidézésével ehhez is újult erőt kaphatunk. Kata tollából származik az alábbi összefoglaló. Olvassátok szeretettel!
2020. február 15-én történelmi eseménynek lehettek részesei azok, akik jegyet vásároltak a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség első, hagyományteremtő és jótékonysági céllal életre hívott báljára, amely azonban nem farsangi volt. Bizony, nem voltak maszkok (csak a fotófalnál), jelmezek és mókás játékok sem. Helyette viszont személyes találkozásokban és örömben volt gazdag az este. Örömünk forrása volt az idén 33 éve fennálló közösségben rejlő összetartó erő megtapasztalása, a generációk találkozása, a régi-új ismerősök viszontlátása és a vacsora mellett eltöltött beszélgetések.
A szervezés 2019 decemberében kezdődött, amint zöld utat kapott a háromfős lelkes, fiatal csapat ötlete. Bódis Virág, Sárközi Réka és Szabó András maguk mellé gyűjtve a hadra fogható kisebb testvéreket, egy valóban értékes és élettel teli eseményt hoztak létre a sülysápi Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár falai között. Az ízléses és hangulatos dekoráció, a választékban gazdag büfé, a finom vacsora, a kisebb testvérek lelkes munkája és a résztvevők változatos összetétele mind arról győzhették meg a jelenlévőket, hogy a Tápióban élet és lendület van, amelynek zászlóvivői is akadnak.
Az est programja a szervezők köszöntőjével kezdődött, majd egy nyitó táncprodukciót tekinthettünk meg, amelyet a helyi Goldance tánccsoport tagjai prezentáltak. Ezt követően Katus Norbert, az ifjúsági tábor egyik vezetője, és Szabó László, az Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítvány elnöke, valamint Szegedi László atya köszöntötte a bál résztvevőit. A közösség múltjára való visszatekintés, a képösszeállítás és a videó sokunk esetében kellemes emlékeket hívott elő. A vacsoráig bőséges idő állt a rendelkezésünkre, hogy beszélgethessünk asztaltársaságunk tagjaival. Amint a finom falatok megérkeztek a Tölgyes Csárda jóvoltából, Bugyi Dominika állt a mikrofon mögé, hogy énekhangjával még kellemesebb atmoszférát varázsoljon a terembe. A vacsora után kezdődhetett a tánc kifulladásig, a keverőpult mögött Gábriel Miklós szolgáltatta a talp alá valót.
Az az energia és munka, amelyet a szervezők befektettek az esemény létrehozásába egyértelműen megtérült, hiszen a megjelent több mint 200 fő egy nagyszerű lelki élménnyel gazdagodva térhetett haza. A résztvevők összetétele árulkodik a Tápió karakteréről, hiszen a fél éves babától kezdve, a kisebb-nagyobb gyerekeken, kamaszokon és szüleiken, valamint az idősebb generációs tápiósokon át egészen a konyhás nénikig terjedt a paletta. Mi ez, ha nem élet? A közösség él és mindig visszavárja az egykori tagjait. Ezt tapasztalhattuk meg az első Tápiós Bál alkalmával, amely tényleg mindenkinek szólt. Hálás köszönet a szervezőknek, segítőknek és résztvevőknek! Jövőre, veletek, ugyanitt!
Szóró Kata
Köszönettel tartozunk közösségünk támogatásáért minden résztvevőnek, és mindenkinek, aki ugyan nem volt köztünk, de támogatójegyet vásárolva gondolt ránk! Köszönjük a sokféle, gazdag tombolafelajánlást! És végül, de nem utolsó sorban, köszönjük a konyhás néniknek, hogy a finom süteményeiket nem hagyták otthon!
Reméljük, hogy méltán kaphatja meg az idei Tápiós Bál az „első” jelzőt, és jövőre újra találkozhatunk egy ilyen eseményen!
A bálon készült képek ITT, a fotósarokban készült képek pedig ITT tekinthetők meg. Köszönjük a médiás csapat szolgálatát!