"...az Úr napját az interneten keresztül szenteltem meg..."

Március 22-e, nagyböjt 4. vasárnapja volt az első olyan nap, amikor az MKPK rendelkezése nyomán csak online vehettünk részt szentmisén. Megkértünk néhány tápióst, meséljék el, ők hogyan tették ezt, és milyen tapasztalataik voltak. Ki melyikben ismer rá a saját élményére? :)


Én egyedül néztem szentmisét YouTube-on, az Apostol TV-n. Nem élő közvetítés volt, hanem előre felvett, de aznap délelőtt vették fel. Volt előnye is annak, hogy videó formájában vehettem részt a szentmisén, mert ha valamin többet szerettem volna gondolkodni, akkor csak megállítottam, és utána folytathattam. Viszont azért jobban szeretek templomi misére járni, hiszen a templomnak is megvan a hangulata.

Orsi

Az online misék számomra nem a legjobbak. A templomban sokkal jobban tudok figyelni. Itthon nagyon sok a zavaró tényező, őszintén szólva nem jó így misén lenni, viszont nagyon örülök neki, hogy van online mise.

Isti

Vasárnap a templomba indulás helyett bekapcsoltuk a Bonum TV-t, hiszen itt közvetítették élő adásban az Erdő Péter bíboros által 9:00-kor az óbudai Szent József templomban bemutatott szentmiséjét.
Az egész család összegyűlt a nappaliban, ahol édesanyám egy kis oltárt is összeállított kereszttel, szentképekkel, virággal. Az asztalunkon „Erdő Péter imája a koronavírus idejére” volt, amit a szentmise végén olvastunk föl. Az „Ima a lelki áldozáshoz” című imádságot pedig a szokásos áldozás helyett imádkoztuk el.
Személy szerint szívesebben vettem volna részt hagyományos módon szentmisén, hiszen így nem lehet fizikailag áldozni, ez hiányzott nagyon.

Gellért

A vasárnapi szentmiséken a családommal mindig együtt veszünk részt, ez most sem volt másképpen. Mi Csíksomlyóra, a Szűzanyához utaztunk el az internet segítségével. Nekünk, fiataloknak könnyebb volt elfogadni az online szentmiséket, a szüleimnek hiányzott a templom szentmisére hangoló ereje, szakralitása. Az azonban nagyon tetszik, hogy így a világ bármely pontján hallgathatok szentmisét. Biztos, hogy több helyre is ellátogatok majd!

Virág

Szokatlan volt számomra, hogy az Úr napját az interneten keresztül szenteltem meg. A családommal közösen megnéztünk egy közvetítést, de számomra hiányzott a templom, az élő zene és természetesen az Oltáriszentség. Ennek ellenére nagyon pozitívnak tartom, hogy sok pap közvetíti élőben a szentmiséjét, hiszen így több ember otthonába el tud jutni az Evangélium üzenete.

Peti

Mi ugyanabban az időben követtünk szentmisét, mint amikor egyébként misére szoktunk menni. Felöltöztünk és az ebédlőasztalhoz ültünk. Borika (1,5 éves) szaladgált össze-vissza, de ő így szokott. Nagyon érdekes volt, hogy én jobban tudtam figyelni, mint általában. Igyekeztünk egységet megélni Istennel és egymással is ebben a katyvasz helyzetben. Amikor elérkezett az áldozás ideje, összeszorult a gyomrom és majdnem sírva fakadtam... Azonban mindent egybevéve nagyon jó lelki élmény volt. Szerintem a többieknek is.

Anna


Holnap újra vasárnap, nagyböjt 5. vasárnapja (Feketevasárnap), reggeltől estig lehet találni szentmise-közvetítést. Ha még nincs „bevált” templom, vagy Virághoz hasonlóan szívesen kapcsolódnál be akár távolabbi helyen is, akkor az információkért kattints ide! ;)

(A csempekép forrása: https://katolikus.ma/online-szentmise-etikett-hogy-reszvetelunk-jelentoseget-tovabb-noveljuk/)