Tápiós rózsafüzér koszorú

Tápiós rózsafüzér koszorú indult a Családias Felnőtt Táborban.

Augusztus 1-től 19 fő fog imádkozni 14 titokkal, a fő szándék (a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség egészéért való imádság) mellett hónapról-hónapra más szándékkal. Augusztusban a Közösség elmúlt 30 évéért való hálaadás lesz ez.

A rózsafüzér koszorú létrejöttének éppen a 30 éves jubileum, illetve az idén 100 éves fatimai jelenések szolgáltatták az alapját. Akik most jelentkeztek, arra köteleződtek el, hogy egy évig (a következő évi táborokig, tehát 2018 júliusáig) imádkoznak a meghatározott titkokkal, a meghatározott szándékokért.

Létszámkorlát nincs, csatlakozni továbbra is lehet, sőt, erre mindenkit biztatunk! 

További információval és a koszorúba való belépéssel kapcsolatban Dinnyés Patrikot (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) kell keresni.