Carlo Acutis

A Szentatya 2020. október 10-én boldoggá avatta a 15 évesen leukémiában elhunyt olasz fiút, Carlo Acutist.
Mindig megrendítő, ha egy fiatal társunk halálhírével találkozunk. De talán még megrendítőbb – vagy sokkal inkább mondható csodálatosnak –, hogy egy kortársunkat avatják boldoggá, szentté. Nem ismeretlen ez már századunkban, Chiara Luce Badano is értékes példakép korunk fiataljainak. De szóljanak most a következő sorok a Római Katolikus Egyház legújabb szentjéről:

„Kortársunk volt, húsz évvel ezelőtt találkozhattál volna vele, mondjuk a milánói dóm előtti téren, amint görkorcsolyával körbeszáguld. Ki volt ő, ez a londoni születésű milánói kamasz fiú, aki nagyon szerette Jézust és Szűz Máriát?”
Szüleivel együtt lelkes tagja volt a milánói Titkos Szűz Mária (Santa Maria Segreta) plébániatemplomnak. Elsőáldozása után Carlo hitét az Oltáriszentség és a Szűz Mária iránti különleges tisztelet táplálta. Odaadottságára jellemző, hogy fiatal kora ellenére a kisebb gyerekek hitoktatója lett, de közben iskolai tanulmányait sem hanyagolta el, másfelől pedig önkéntesként segített a hajléktalanoknak és a helyi szegényeknek. Emellett kortársai számára hasznosította a modern közösségi média lehetőségeket. Honlapot szerkesztett a fiatalok saját nyelvezetével és így az Oltáriszentség „eucharisztikus csodáinak” lett közösségi-média apostola.” (Forrás: Vatican News)

„Korunk gyermeke. Az internetes világ fiatalja, példa az életszentségre a digitális korban, ahogyan Ferenc pápa bemutatta őt az egész világ fiataljaihoz szóló levelében. A számítógép által – a csodákat bemutató kiállításával – indult el a világ útjain, ahogyan Jézus első tanítványai, hogy elvigye a szívekbe és a házakba az igazi béke hírét, amely oltja az emberi szívben lakó szomjúságot a végtelenség után. Azoknak a fiataloknak a szomját, akik valóban eredetiként akarnak élni, nem pedig múló divatok fénymásolataiként.” (Forrás: Magyar Kurír)

Részlet egy korábban, Carlo édesanyjával készített interjúból:

„- Nehéz Carlo édesanyjának lenni?
- Ha nem sikerül nekem is megvalósítanom az életszentséget, akkor egy napon a fiamnak a tisztítótűzben kell majd megkeresnie. Ez kétségtelenül felelősséget ró rám, de nagy örömmel tölt el, hogy milyen sok jót tesz Carlo. Látom, hogy sok embernek konkrét segítséget jelent. Az eucharisztikus csodákról szóló kiállítása öt földrészre kapott meghívást. Ázsiából, Afrikából, Ausztráliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Latin-Amerikából és Európából is érkeznek hozzánk levelek, olyan emberek tanúságtételeivel, akik sok év után megtértek, vagy újra közel kerültek a hithez. Egészen különleges dolog ez. Látom a gyümölcseit annak, amit tett, pedig csak tizenöt évet élt. Sok mindent hagyott maga után.
- Hogyan született meg Carlóban ez a különleges kapcsolat az Eucharisztiával?
- Hétéves korában volt elsőáldozó, és onnantól kezdve egyetlen napon sem mulasztotta el, hogy elmenjen a misére, és szentségimádást végezzen a szertartás előtt vagy után. Számára alapvető fontosságú volt ez: ha elutaztunk, azon aggódott, hol van a legközelebbi templom a szálloda közelében. Az Eucharisztia iránti szeretete, amit ő úgy nevezett, „országutam a mennyországba”, arra vezette, hogy részt vegyen a plébániai életben. Tizenegy éves kora körül megkérték, legyen a hitoktató segítője, később maga is tartott hittanórákat.
Látta, milyen sok ember, nem járul a szentségekhez, még vasárnaponként sem, és tapasztalta, milyen nagy a tudatlanság bizonyos témákban. Ezért találta ki, hogy létrehoz egy kiállítást, amely hatékony eszköz lehet arra, hogy felszítsa a lelkiismeretet, felébressze azokat az embereket, akik rutinként élik meg az Eucharisztiát. Fel akarta rázni a lelkeket, és ez sok gyümölcsöt termett. Órákat töltött azzal, hogy elkészítette a tablókat, a feliratokat, nyaranta ezzel foglalkozott, ahelyett, hogy a barátaival játszott volna. Sok áldozatot kívánó munka volt, de engedtem, hogy csinálja, az iskolai kötelezettségeiben nem gátolta. Fontosnak tartotta, hogy az emberek megértsék az Eucharisztia jelentőségét. (…)
Carlo azt mondta: kilométeres sorok állnak egy koncert vagy egy focimeccs helyszíne előtt, de a tabernákulum előtt üres a tér. Mi szerencsésebbek vagyunk azoknál, akik Jézussal éltek, mert elmehetünk otthonról a legközelebbi templomba; mintha csak itt lenne mellettünk Jeruzsálem. Carlo fontosnak tartotta, hogy az emberek megértsék, milyen végtelenül nagy ajándék ez. Isten velünk van, és ezért mindenkinek oka van a boldogságra, a reményre. Akkor is, amikor el kell szenvednünk a kereszteket. Carlo azt mondta: „A Golgotára mindannyian felmegyünk.” Szentté válhatunk az út során.” (Forrás: Új Ember)

Milyen nagy ígéret ez a fiú számunkra! Keresztényként legfőbb célunk az, hogy szentekké váljunk, már itt, földi életünk során is erre kell törekednünk. Isten pedig példákat állít elénk, „valódi” szentekkel ajándékoz meg bennünket, ezzel nyújtva még több segítséget számunkra.

Urunk, hálát adunk neked összes szentjeinkért, most különösen Carlóért! Hisszük, Urunk, hogy az ő halála nem volt hiábavaló, hogy jelként adtad őt nekünk! Add kérünk, hogy példáját követve, minél szorosabb kapcsolatba kerülhessünk Veled és Szűzanyánkkal! Küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy megnyissa a mi szívünket is az Oltáriszentségben rejtőző Titok befogadására, imádására! Add meg Urunk, hogy Carlo közbenjárására sokak szívében, és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is csodák menjenek végbe! Amen.