Újdonságként hathat, hogy tápiós felnőttek, családok számára szerveztünk idén ősszel találkozót. Sokunknak valóban most adódott az első ilyen lehetőség, ám nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy kb. 10 évvel ezelőtt Mendén már volt egy hasonló alkalom. Sok idő telt el azóta, de a mostani találkozás után sokan megfogalmaztuk, hogy a következő alkalomra nem fogunk ennyit várni: szeretnénk év közben is töltődni, találkozni, beszélgetni egymással.
Együtt töltöttünk egy napot a táborhelyünkön, ahol sokan még nem is jártak úgy, hogy őszi színekben pompáznak a fák, és a sátrak helye kizöldült. Az időnk gyönyörű volt, hiszen ez volt az a bizonyos szombat, ami még napsütésben telt, másnap pedig megérkezett az igazi őszi idő. Volt szervezett programunk, de bőven adódott lehetőség beszélgetésre. Néhány fiatal kisebb testvér pedig erre a napra is biztosította nekünk a gyerekvigyázást, köszönjük nekik! Vendégeink is voltak, ugyanis a Dél-Duna és az Észak-Duna mentéről is érkeztek hozzánk résztvevők.
Ecseri Pali atya celebrálásában egy közös szentmisével ünnepelhettünk, ezt követően pedig egy az irgalmasságról szóló előadást hallgathattunk meg tőle. Nem maradhatott el az ezt feldolgozó kiscsoportos beszélgetés, ami nagyon színes tapasztalat volt. Színes volt, mert időseket, fiatalabbakat és fiatalokat, más-más élethelyzetben lévőket hallhattunk ugyanarról gondolkodni, beszélni. A kiadós ebédért hála a konyhás testvéreknek, akik annyira szeretnek minket, hogy egy napra is lejöttek hozzánk! A délután folyamán volt még egy közös imádság, majd egy gondolkodós beszélgetés, amin arról ötleteltünk, hogy van-e, illetve milyen jövője van a felnőtt, családos közösségnek szervezett programoknak. Sok szempont és ötlet felmerült, és ebből (is) kiindulva biztosan állíthatjuk, hogy nem 10 év múlva lesz a következő Nagytalálkozó.
Dinnyésné Cseri Emi
Álljon még itt néhány gondolat más résztvevőktől is:
Vártuk már ezt az új alkalmat. Jó volt újra találkozni egymással és új emberekkel megismerkedni. Az idő nem is lehetett volna szebb, mintha nekünk lett volna megrendelve. Igaz, hogy csak egy napig voltunk együtt, de ebben a rövid időben benne volt minden, ami a szívnek és a léleknek megadta a feltöltődést. Hálás vagyok érte!
Kisnémet Timi
Két kifejezés, ami eszembe jut a találkozóról: az „egyszerűség”, ahogy minden túlgondolás nélkül egy irányba, a Jóistenre tekintünk, valamint a „testvéri beszélgetések”, mert jó volt újra beszélgetni rég nem látott kedves ismerősökkel. Soroltuk is hazafelé, hogy kivel beszélgettünk volna még szívesen többet, de nagyon örültünk ennek az időnek is, amit ott tudtunk tölteni. Feltöltve jöttünk el, máskor is szívesen jönnénk ilyen felnőtt találkozóra. :)
Trásy-Balogh Bori