Tápiós generációk báloztak együtt

Február 18-án a Tápiós Bálon egy hatalmas családként zártuk le a farsangi időszakot, ugyanis közel 220-an vettünk rajta részt! Nagy öröm volt, hogy nemcsak a jelenlegi tápiós táborok során szolgáló és résztvevő fiatalok, hanem a régebb óta tápiósok is nagy létszámmal jelentek meg. Így gyakorlatilag „tápiós generációk” találkozhattak egymással.

A programról nem sokat írnék, csak két dolgot emelnék ki: az egyik a Kisebb testvérek nyitótánca, egy keringő, amelyet ők maguk, párokat alkotva tanultak meg, és adták elő az este folyamán. Öröm volt őket nézni! A másik egy 8 fős társaság – jó részük közösségünk tagjai – élő zenei produkciója, ami megmozgatott kicsit és nagyot egyaránt. Nagy élmény volt, köszönjük!

A továbbiakban legyen a főszerep a köszönetnyilvánításé!
Köszönjük:

  • a szervezőknek a sok munkát, ami által megvalósulhatott ez az ünnepélyes este;
  • az anyagi támogatást azok részéről, akik a bálon nem vettek részt, de támogatójegyet vásároltak;
  • a sok-sok tárgyi vagy anyagi támogatást, amivel a különböző magánszemélyek és szervezetek lehetővé tették, hogy értékes tombola-nyeremények kerüljenek kisorsolásra az este folyamán;
  • a sok-sok süteményt, amivel a bálozó hölgyek hozzájárultak az esti vacsora utáni betevőhöz;
  • a Sülysápi Városi Konyhának a fenséges vacsorát és kiszolgálást;
  • DJ Krisztián munkáját, aki az esemény egész ideje alatt biztosította számunkra a talp alá valót;
  • a kisebb testvéreknek, akik az este folyamán segítettek bármiben;
  • és végül, de nem utolsó sorban Istennek, hogy létrehívta ezt az eseményt, és velünk ünnepelt Ő is!

 

Mi úgy gondoljuk, lesz még Tápiós Bál, érdemes jövőre is figyelni a híreket! ;)

A bálon készült képek megtekinthetők itt, külön albumban pedig a fotósarok képei.