Van úgy, hogy olvasunk valamit, de igazából fel sem fogjuk annak tartalmát, vagy csak lapozgatunk egy könyvben, hátha találunk benne valami számunkra érdekeset.
Van, hogy a külvilágot teljesen kizárva olvasunk egy könyvet, mert képes a történet magába szippantani minket. Velem ez A Viskó című könyvnél valahogy mégis máshogyan alakult.
Beszippantott, majd elengedett. Érdekes volt, de aztán inkább letettem, mert annyira nem fogott meg.
Amikor bárki megkérdezi tőlem, hogy mégis milyen ez a könyv, nem tudok rá rögtön válaszolni. Ez nem egy egyszerű könyv, egy izgalmas sztorival. Ez annál sokkal több. Egy könyv tud a lelkedre hatni, a Viskó pedig képes formálni azt.
Sok olyan gondolat, illetve teológiai fejtegetés van benne, ami csak idővel nyer értelmet az ember életében. A saját példányom tele van jegyzetekkel, könyvjelzőkkel, bekarikázott részekkel. Miközben olvasod, te is mindenképpen jelölj meg benne minden olyan részt, amit úgy érzel, hogy a későbbiekben segítségedre lehet!
Nagyon sokáig azt hittem, hogy az Istennel való kapcsolatom szilárd, és nem tudok eltávolodni Tőle. Márpedig ez sajnos nem így van. Volt olyan, hogy egyszerűen úgy éreztem, nincs velem. Kellett egy kis megerősítés és a könyv segítségével végül újra rátaláltam arra, aki végig ott volt velem. Nekem a mai napig egy biztos pont ez a mű. Az én Isten-kapcsolatomat első olvasásra és azóta is folyamatosan csak erősíti már csak az is, ha eszembe jutnak az olvasottak.
Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy kis lendületre vagy megerősítésre a hitedben akkor hajrá! Innentől csak rajtad múlik.
Tények, amikre a könyv rávilágít:
- Felfoghatatlanul nagy Isten irgalmassága és szeretete.
- Minden ember Isten gyermeke, kivétel nélkül.
- Fontos a megbocsátás.
- Isten a barátod, aki mellett jól érezheted magad és a bizalmasod, akivel mindent megoszthatsz. Egy szóval, Ő mindig ott van neked.
...igazából minden út a szeretet Istenéhez vezet...
Ősz Zsófi