Ez történt a 2018-as ifjúsági táborban

A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség 2018-as Ifjúsági tábora július 3. és 8. között került megrendezésre. Erről a táborról született az alábbi beszámoló az egyik résztvevő tollából (gépéből). Szeretettel ajánljuk! :)

Július elején közösségünk ismét birtokba vette a tápiószentmártoni táborhelyet. Az idei évben ezt az időszakot az ifjúsági táborunk nyitotta.
Az első napot, a tavalyihoz hasonló módon, egy csapatépítő ,,süticsata” nyitotta meg – na persze nem dobálóztunk, hanem sütöttünk –, majd a táborozók együtt izgulták végig az aznapi foci vb-s mérkőzést, mely program végigkísérte a tábor további időszakát is.

Az idei év témája a CSALÁD volt, melyet a kisebb testvérek a lehető legtöbb szegmensből igyekeztek bemutatni a résztvevőknek. Számos előadást és tanúságtételt hallhattunk, melyek a téma különböző pontjait járták körbe. Először Norbi és Kata előadásában hallhattunk a férfi és a nő szerepéről a családban, összehasonlítva ezt ember és Isten kapcsolatával is, majd egyik nap az idősebb Földváry házaspár tanúságtételében hallhattunk arról, mi a kulcsa a jó kommunikációnak egy párkapcsolatban, valamint szülő–gyermek kapcsolatban. Ezt követte Dinnyés Patrik és Dinnyésné Cseri Emília tanúságtétele, akik pedig arról számoltak be, hogyan érdemes készülni a házasságra és a gyerekvállalásra.

Azonban az elmélet mellett teret kaphatott a gyakorlati felkészülés is a családi életre, hiszen az akadályverseny keretein belül lehetőségünk volt sámlit készíteni, a mosnivalót szétválogatni, villanyórát leolvasni, sőt, még mosogatni is!
Természetesen a sportolásra is nyílt lehetőség, hiszen idén is teret kaptak az olyan programok  mint a strand, vagy a csocsó-, ping-pong-, és röplabdabajnokság, amelyek után a konyhás testvérek kellőképpen pótolták minden energiánkat a finomabbnál finomabb főztjeikkel! Ezért ezúton is kifejezzük hálánkat!

Az ínycsiklandó ételek alól természetesen kivétel volt a pénteki nap, hiszen ez a nap idén is a böjtről és a bűnbánatról szólt. A délelőtt folyamán lehetőségünk volt gyónni is, így az aznapi püspöki misén már mindenki megtisztulva tudott részt venni! A nap folyamán érkezett hozzánk két olasz származású, kapucinus szerzetes is. Közülük az egyikük régebb óta él már Magyarországon, úgyhogy szerencsére magyarul is gyónhattunk nála. Az ebéd után kicsit meséltek is magukról és a rendről, így fény derült arra is, hogy a cappuccino ital hordozza az ő nevüket, és nem fordítva. :) Szokásunkhoz híven a pénteket most is egy dicsőítő szentségimádással, illetve közbenjáró imával zártuk, amely sokunk számára meghatározó lelki élményeket adott!

A tábor keretét András és Virág párkapcsolatának bizonyos állomásai adták, mely végül a tábor utolsó estéjén egy hatalmas lakodalmi mulatozásban csúcsosodott ki, ahol a tábor résztvevői, szervezői, konyhás testvérei együtt mulathattak – és ezt meg is tették! A vacsorát követően éjszakába nyúló közös táncolás, éneklés vette kezdetét, mely jó hangulatú lezárása volt az együtt töltött napoknak.

Az idei évben is egy remek kis csapat gyűlt össze Tápiószentmártonban, akik valóban egy nagy családként voltak jelen.
Hálásak vagyunk a szervezőknek, a konyhás testvéreknek és legfőképpen Istennek ezért az egy hétért, és a rengeteg kegyelemért, amit ez idő alatt kaphattunk!

Horinka Dóra

 

Az Ifjúsági táborról készült képek ITT megtekinthetők.