2021-es tápiós táborok - jelentkezés

Kedves Testvérünk!

Egy év szünet után újra visszatérnek a Tápiós táborok és megújult erővel és lelkesedéssel robbannak be a júliusba!

A kisebb testvérek már alig várják a találkozást, a tavalyi KT Tábor „lelkesedése” felfrissítette, elmélyítette a közösség értékeit, útját, az Isten Országának keresését, építését. Ebbe a frissességbe, „mélységbe és magasságba” hívunk Téged is! A járvány sok mindent megváltoztatott, de Isten szeretetét nem tudta. Csatlakozz hozzánk nyáron, hogy együtt, egy közösségben találkozhassunk Vele!

Idén az Eucharisztia kerül táboraink középpontjába, ezzel az ősz során megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is készülünk. Színes programok, sok játék, szívet melengető beszélgetések és megújító lelki programok várják a résztvevőket.

Közösségünk 3 tábort hirdet a nyárra:

GYEREKTÁBOR: 2021. július 07–11.
     harmadik osztályt végzettektől 12 éves korig

IFJÚSÁGI TÁBOR: 2021. július 19–25.
     13-21 éves korig

NAGYTÁBOR: 2021. július 28–augusztus 01.
     felnőtteknek és családoknak, kicsiknek és nagyoknak

A Gyerek- és Ifjúsági tábor jelentkezési felülete ide kattintva érhető el.
A Nagytábor - "bejárós" jellege miatt - külön jelentkezési felületet kapott: Nagytáboros jelentkezés.
A Nagytábor folyamán a péntek délután, valamint a szombati nap ún. Nyílt nap lesz. Aki csak erre az időszakra szándékozik eljönni, azt kérjük, a Nyílt nap - Nagytábor felületen jelentkezzék!

A táborok helyszíne a már jól megszokott kápolnakert Tápiószentmártonban (2711 Tápiószentmárton, Mátyás király u. 46.).

A táborok díja 3000 Ft/fő/nap. Testvérek jelentkezése esetén az első testvér után a többiek napi 500 Ft kedvezményt kapnak. A részvételhez szükséges egy egészségügyi nyilatkozat kitöltése, amelyet le lehet tölteni a honlapról (18 év alatt vagy 18 év felett), de a helyszínen is lesz lehetőség a kitöltésére.

Ne habozz, jelentkezz már most! Hozz magaddal minél több barátot! Ja, a sátradat otthon ne felejtsd! ?

További kérdések esetén bátran kereshetők a táborok vezetői:
Gyerektábor:

Ifjúsági Tábor:

Nagytábor: