Adventi gyertyagyújtás Gyömrőn

A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség decemberben újra összegyűlt, hogy közösen töltse el a Karácsonyra való felkészülés harmadik péntekjét és egy kicsit kiszakadjon a fáradt hétköznapok mókuskerekéből.

Miután elkészült a híres „Tápiós puncs”, citrom került a teába és rágcsálnivaló az asztalokra, Csuja Geri kispap mutatkozott be. Érdekes dolgokat tudhattunk meg tőle az Adventről, valamint arról is mesélt, hogy mi ösztönözte őt arra, hogy a papi utat válassza. Reméljük, a nyári táborokban viszontlátjuk!
Az ima után egy csapatépítő játék vette kezdetét. Különböző nehézségű kérdéseket választhattunk, persze a pontok is a nehézségek szintjével együtt nőttek. Miután elfogytak a kérdések, szabadon lehetett választani, hogy ki mivel folytatja az estét.
Volt, aki a darts mellett döntött, de még sok más lehetőség közül lehetett választani. Scrabble és különböző társasok álltak rendelkezésére a hagyományos játékok kedvelőinek és „e-sport” az új élmények után érdeklődőknek. Az időjárásnak köszönhetően a hócsata is beépített programja lett a találkozónak. Voltak olyanok is, akik inkább a rég nem látott barátokkal beszélgettek a finomabbnál finomabb teák mellett. Az alkalmat közös szentmisével zártuk.Utólag is köszönjük a szervezőknek a jó hangulatú estét, amellyel így még szebbé tették az adventi készületünket. Már most várjuk a Tápiós Farsangi Bált, amelyre február 16-án, szintén Gyömrőn kerül sor.

A találkozón készült képek ITT megtekinthetők.

Sárközi Réka

A legközelebbi alkalom, amit a figyelmetekbe ajánlunk, országos szintű: a PANAMA-NAP, ahol több száz katolikus fiatallal találkozhattok! ?