Böjte Csaba – Karikó Éva: Iránytű a végtelenhez

Karácsonyra kaptam ezt a könyvet, viszont nagyböjt alatt kezdtem el olvasni. Ez egy interjús könyv, melyben Csaba testvér a tíz parancsolat kapcsán felmerült kérdésekre ad választ, személyes történetekkel színesítve azt. Nehéz kérdések merülnek fel, például a negyedik parancsolat kapcsán: az alkoholista szülő, illetve az elvált szülők esetében az „elhagyó” szülő tisztelete, vagy a kimondott szó, a szellemi bántalmazás témája. Minden parancsolat minden kérdése kapcsán a végső válasz a szeretet parancsa volt.
Csaba testvér a könyvben a parancsolatokat/törvényeket útjelző táblákként azonosítja. Nekem ez a gondolat első olvasásra szöget ütött a fejemben, így még nem tekintettem a parancsolatokra. Új nézőpontba kerültek számomra.  A könyv elolvasása után ezzel a gondolattal tudtam azonosulni, valamint jobban megértettem a szeretet parancsát: ha én szeretem a másikat és így fordulok felé, akkor a másik erre hasonlóképpen fog válaszolni.

Elsősorban azoknak ajánlom ezt az olvasmányt, akik a parancsolatok kapcsán azt látják, mi az, amit tilos. Ezeket a könyv megmagyarázza és ráhelyezi a szeretet parancsolatára, így válik egésszé. Annak is ajánlom, akit jobban érdekel Jézus következő kijelentése: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. (…) Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.” (Mt 5,17;20). És persze mindenkinek, aki kicsit többet szeretne tudni, hogy egyes parancsolatok, mennyi mindent rejtenek magukban…
Jó olvasást!

Simon Trixi