Nyitott programok az ifjúsági táborban

Hétfőn elrajtol a 2017-es tápiós ifitábor! Bár a legnagyobb élményt a folyamatos jelenlét adja, de több programunkat megnyitjuk a nagyközönség előtt is, ezekről ad némi infót az alábbi plakát.

Július 19-én szerdán Csiszér Laci lesz velünk egész délután és este! A zenés tanúságtétele mellett személyes beszélgetésre és a szentmisében közös zenélésre is lehetőség lesz.

Július 20-án csütörtökön, a magyarságnapunk keretében lép fel Máriáss Péter és zenekara.

Július 21-én pénteken Beer Miklós püspök atya misézik a táborban 17 órakor.

Július 22-én 10 órától várjuk a tábor nyílt napjára érkezőket. A nap folyamán alpinista favágók tartanak bemutatót több tíz méter magas munkálataikról, előadást hallhatunk személyünk fejlődéséről és az önismeret fontosságáról, majd kiscsoportos beszélgetésben fiatalos gyakorlatokkal mélyíthetjük az elhangzottakat. Délután további fakultációkat tartunk pl. az egyházi hagyományokon alapuló életvezetésről, a klímaváltozás hatásairól és egyéb témákról is. Párhuzamosan folyamatosan sportprogramokkal várjuk a résztvevő fiatalokat.

Kérjük, hogy a nyílt napi részvételi szándékodat előzetesen jelezd az alábbi űrlap gyors kitöltésével, hiszen ebéddel várunk mind  vendéget!

Jelentkezés a szombati nyílt napra itt: https://goo.gl/forms/Wom2TOFnUIKQRlAZ2

A nyitott programok ingyenesek, ám a közösen elfogyasztott ebédek, vacsorák költségeire adományokat elfogadunk!