III. Máriabesnyői Mladifest

"A kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel a Mladifest vezetése úgy döntött, hogy a fesztivált elhalasztja. Ez nem azt jelenti, hogy idén nem lesz fesztivál, csupán azt, hogy biztonságosabb, nyugodt időpontban tartjuk meg. Az új időpontról még nem született döntés, hiszen ezt is felelősséggel, körültekintően fogjuk meghatározni." Részletek ITT.


Idén harmadszorra kerül megrendezésre Mladifest! Április utolsó hétvégéjén, április 24-26-án Gödöllő kitárja kapuit a fiataloknak, hogy együtt ünnepeljük Szűz Máriát! Még nem hallottál a Mladifestről? Lehet, hogy nem vagy egyedül! Szerencsére Bori tavalyi élményei alapján el tudja mesélni, hogy miről is van szó:

A „Mladifest” egy Medjugorjéban megrendezett ifjúsági találkozó/fesztivál, ahol a Szűzanya évről évre várja a fiatalokat. Jómagam még sosem voltam ezen, de 2019-ben már másodszorra megrendezték magyar változatát Máriabesnyőn, és ennek én is részese lehettem. A szervezők így írnak róla: „(…) ahol egyszerre élheted át az összetartozás erejét, a bulik pörgését és a hit mélységeit”.
Ennek a főszervezője Bese Gergő atya – aki a 2019-es ifitáborunkba is ellátogatott –, akiről tudjuk, hogy fontos számára a máriás lelkület. Tudomásom szerint ő volt többször a medjugorjei fesztiválon korábban, ahol azt az indíttatást kapta, hogy mindezt, ami ott jelen van, amit ott megtapasztalt ő is és számtalan fiatal, azt itthon, Magyarországon is hívja életre. Ezért nekilátott, hogy ezt megszervezze és ennek már kétszer is láthattuk a gyümölcsét.
A közösségünk lelkiségéhez ez a fesztivál különösen közel áll, hiszen a helyszín is közel van a tápiómenti településekhez, valamint Szűz Mária és a szentségi élet központi helyen van a fesztivál témáját, programját illetően: napi szentségimádás, napi szentmise és előtte közös rózsafüzér-mondás.
További három különlegességét szeretném megemlíteni a programnak. Az egyik, hogy mindkét alkalommal Marinko atya, Medjugorje plébánosa is eljött, aki azon felül, hogy előadást tartott nekünk, a szentségimádásokban mondott elmélkedéseivel Jézus felé irányította tekintetünket. A másik, hogy többek közt egy külföldi, nemzetközi kórus (Sancta Maria Choir) biztosította a zenei szolgálatot. Vidámságuk és precízségük magával ragadta a hallgatóságot. Végül pedig volt egy úgynevezett „civil falu”, ahol keresztény szervezetek, közösségek mindenféle kreatív eszközzel, interaktív lehetőségekkel mutatkoztak be az érdeklődőknek. Ezen tavaly mi, a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség is felállíthattuk standunkat, ahol néhány fiatalunk képekkel, bárányos popcornnal és a táboraink szórólapjaival várta az résztvevőket. Idén is képviseltetjük magunkat. :)
Végül néhány előadót szeretnék megemlíteni, akik tanúságot tettek, előadást tartottak: Böjte Csaba testvér nagyszalontai fiataljaival, Holló András (kerekesszékes tánctanár, személyes kedvencem), Nagy Bálint (jezsuita pap), Martí Zoltán (a 777 szerkesztője), Jamil Toufic (a Sancta Maria Choir vezetője) és még sokan mások.
Egyéni szomorúságom, hogy bár a korosztály megszabott (16-30 év), kevés velem egykorú fiatallal találkoztam. Természetesen még nincs annyira elterjedve a fiatalok körében (hiszen egy új eseményről van szó), így a környékbeli idősebb korosztály és az egyházi iskolák gimnazistái voltak túlnyomó többségben. De ez rajtunk múlik, részben az is célunk a cikkel, hogy minél többen halljanak a Mladifestről és tervezni tudjanak vele.
Tegyük fiatalossá a „fiataloknak szervezett fesztivált”! Ahogy Ferenc pápa mondta a panamai IVT-n: "Ti, kedves fiatalok, nem a jövő vagytok. Mi általában szeretjük azt mondani: »Ti vagytok a jövő...« Nem, ti a jelen vagytok! Ti nem Isten jövője, ti, fiatalok, Isten most-ja vagytok!"
Bese Gergő atya elhivatottsága és lelkesedése az üggyel kapcsolatban, ti. hogy Máriát közelebb hozza a fiatalokhoz, nagyon megérint és létfontosságúnak tartom. Így hát hívok mindenkit, hogy idén menjünk minél többen április 24-26-án Gödöllőre a Mladifestre! :)

Balogh Bori

Reméljük Bori beszámolója meghozta a kedveteket! Néhány információ: az előző évekkel ellentétben idén a központi hely a gödöllői egyetem (SZIE) sportcsarnoka lesz. A részvételi díj a regisztrációs csomagtól függ, a regisztrációs felület ITT elérhető. A facebook-on is érdemes követni a Mladifest oldalát, valamint az eseményt.
További információ a mladifest honlapján található: www.mladifest.eu