Őszi KT-hétvége - visszatekintés

Közösségünk kisebb testvérei egy évben két alkalommal szoktak találkozni (tavasszal és ősszel) csapatépítés és tápiós események szervezése céljából. Az idei őszi „KT-hétvége” november 16-a és 18-a között zajlott le. Erről olvashattok az alábbi beszámolóban.

Az idei kisebb testvér hétvége jó hangulatban és nagyon hasznosan telt, azt hiszem áldott alkalom volt ez a közösség számára. Sokat nevettünk, hallottunk a közösségünk múltjáról és együtt gondolkodtunk a jövőjéről, a következő lépésekről.

Péntek este érkeztünk 7 körül Tápiószentmártonba egy kis csapattal, körülbelül 10-en. Ez egy kötetlen este volt, amit játékkal, nevetéssel, sztorizgatással, pizzázással töltöttünk. Nagyon jó hangulatban telt.
Másnap érkeztek többen, összesen nagyjából 50-en voltunk. A nap folyamán meghallgathattuk Szegedi László atyától a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség történetét, alakulását és a közösségünkben megélt karizmákat, Mária közbenjárását. Ezután az elmúlt évről volt egy előadás, amit az ifjúsági tábor vezetői, Kata és Norbi tartott. Ez alapján ötleteket, következtetéseket, kérdéseket fogalmaztak meg, majd mi is mind, akik ott voltunk. Gondolkodtunk még kiscsoportokban a közösségről a „tápiós nyolc-boldogság” alapján és egy szervezett nagy, közös játékban is részt vettünk.
Mindezt 11-kor szentmisével, azaz lelki táplálékunkkal, majd délben – hála a tápiós konyhásnéniknek – egy bőséges, finom ebéddel szakítottuk félbe. A napot végül egy dicsőítő szentségimádással zártuk, egy kicsit magunkba nézve és hálát adva mindazért, amit kaptunk a nap során.

Vasárnap volt a tápiós kisebb testvérek elköteleződése a Szentmise keretében. Ez idén egy újragondolt elköteleződési forma, amelyben 3 pontot fogalmaztunk meg. Ez elsősorban egy Isten felé tett ígéret, másrészt pedig a közösség felé ígért aktivitás. Ezt megelőzően együtt gondolkodtunk még erről és a konkrét felelősségek elvállalásáról, valamint új kispásztorok kerültek kiválasztásra. A mise után zárásképp egy szintén nagyon finom ebéd várt ránk.

Én nagy reménységgel a szívemben és feltöltődve tértem haza, jó egy ilyen közösséghez tartozni. Hamarosan újra találkozhatunk az adventi programunkon, amire nem csak a kisebb testvéreket, hanem mindenkit várunk szeretettel december 15-én, Gyömrőn! ?

Balogh Bori

A hétvége során készült képek ITT megtekinthetők.