A Felnőtt családias táborunk keretében szervezett páros játék második hetén a feladat az volt, hogy a párok tagjai töltsenek együtt minőségi időt, ami által közelebb kerülhetnek egymáshoz. A randi helyszíne, időpontja és hossza a párokra volt bízva. A feladatnak része volt, hogy merülhettek fel olyan témák, amelyek megzavarhatták volna a randi idilli hangulatát. Az alábbi beszámolókon túl figyelmetekbe ajánljuk az első hétről írt tapasztalatokat is, amelyek ITT olvashatók.

Pelyhe Virág és Benkó Péter:
Peti: A randi keretein belül együtt ebédeltünk egy olasz étteremben, majd utána sétáltunk egy közeli parkban és állatokat etettünk. Számomra nehéz volt a tabu témák meghatározása, mivel a kapcsolatunkban mi mindig mindenről beszélgetünk. Miután lefektettük a randi kereteit, nagyon jó hangulatban töltöttük együtt a délutánt.
Virág: Egyetértek Petivel, még annyival egészíteném ki, mint érdekesség, hogy a randi előtt és után egész nap csak a tabu témáinkról beszélgettünk, vagy éppen újabb „tabu” témára bukkantunk.

Radácsi Anna és Katus Géza:
Anna: A második feladat nálunk elég spontánra sikeredett. Észben tartottuk, hogy van ez a feladat, de nem nagyon vittük túlzásba a tervezést; végül hirtelen ötlettől vezérelve beültünk egy kávézóba. Számomra pont ezért volt jó élmény.
Géza: Hát ez sem úgy alakult, ahogy terveztük, mi már csak ilyenek vagyunk. Egy olyan helyre ültünk be Pesten, ahol már jártunk, úgyhogy a helyszín maga nem volt ismeretlen, de ide mindig szívesen ülünk be.

Borbás Emese és Józsi:
Emese: A heti feladat számunkra nem volt olyan nehéz, mert mindig időt szakítunk arra, hogy rendszeresen randizzunk egymással. Ez lehet akár egy közös vacsora, amit nem nekünk kell elkészíteni, vagy egy kis kerti piknik. Mivel én nagyon szeretem a sushit, de sosem készítek ilyesmit, illetve még névnapom is volt, így ünneplésként és névnapi ajándékként ezt választottam. Nagyon jó érzés volt kiszakadni a hétköznapokból. Csendesebb típus vagyok, ezért egy kicsit izgulni szoktam a témák miatt. Szerencsére Józsi ebben kiegészít és sikerül kihoznia belőlem, hogy nyitottabb legyek és felszabadultan tudjak beszélgetni. Ez olyan jól szokott sikerülni, hogy a végén már arra is figyelnem kell, hogy Józsit is hagyjam érvényesülni.
Józsi: Mivel Emesének névnapja volt, így adta magát a helyzet, hogy kimozduljunk otthonról. Van egy jól bevált randihelyünk, egy japán étterem nem messze tőlünk és most is arra esett a választásunk. Nekem szegezte a kérdést, hogy „de miről fogunk beszélgetni”? Ilyenkor mindig egy kicsit mosolygok, mert tudom, hogy néhány jól irányzott kérdés után rengeteget szokott csacsogni, én pedig nagyon szeretem hallgatni a feleségemet, ahogy lelkesen mesél. Az étteremben ki is próbáltunk egy új sushi tálat. A tabu témákat tekintve nem volt nehézség elkerülni őket. Bár én ebben egy kicsit feledékenyebb vagyok, de próbálunk alkalmakat keríteni a randizásra, vagy egy esti sétára, mert mindig izgalmas kicsit újra meghódítani egymást.

Pesti Zoli és Marcsi:
Marcsi: Kicsit kényszer-randinak éreztem, mivel nem mi akartuk, hanem feladatként kaptuk. Viszont, ha mi akarnánk, lehet, hogy hónapok múlva kerülne csak sor rá. Úgyhogy azért jó volt. Nem jelöltünk meg előre beszédtémákat, amiket direkt kerülni fogunk, csak figyeltünk arra, hogy ne legyen vita az együtt töltött idő alatt. Motorral mentünk el fagyizni Vácszentlászlóra, ebben már a motorozás is nagy élmény volt (a fagyi ellenben nem volt túl finom számomra). A fagyi elfogyasztása után én még maradtam volna, de csúnya felhők közeledtek, s nem akartunk megázni, úgyhogy hazajöttünk. Mivel viszont keveselltem a kettesben töltött időt, így elmentünk a helyi pizzázóba vacsizni - ide már autóval. Itt az esetleges családi nyaralásról beszélgettünk, nyugodtan, gyerekek általi beleszólás nélkül. Nem volt kimagasló élmény, vehettünk volna elő más, kettőnkről jobban szóló témát is, de épp ez volt aktuális. A pizza viszont nagyon-nagyon ízletes volt (Paradiso)!
Zoli: Töltöttünk együtt időt, két alkalommal is randi szándékkal. Kifejezetten azt a randi hangulatot nem sütném rá egyikre sem, de nem mondanám gyakorlottnak magam randizás terén... :) (Feleségem előtt 2 barátnőm volt csak, összesen talán 4 hónap együtt töltött idővel; nem volt alkalom fényesre csiszolni ezt a tevékenységemet.) Szerencsére amiatt, hogy közös a munkahelyünk, az odaúton kifejezetten sokat látjuk egymást - így számomra nem adott külön varázst ez a két alkalom, hogy „hurrá, végre csak kettesben”. Továbbá nyilván a randi 25 év ismeretség után már más tartalommal kell bírjon - tényleg, milyennel? Esetlennek érzem magam az utólagos elemzést illetőleg.

Besenyei Viki és Pesti Kázmér:
Viki: Nekem nagyon tetszett a feladat. Számomra sokat tanított saját magamról és a páromról is. Azt hiszem sikerült ismét fejlődnünk több dologban, még ha ez némi veszekedéssel is járt. Most már jobban rá merem bízni az irányítást Kázmérra (ami nálam mostanában sokszor nem sikerült). Mi a randink helyszínének a Tropicariumot választottuk, ami segítette a feladat elvégzését (tabu témák terén), hiszen nem a beszélgetésről szólt a program. :D Én odáig voltam az egészért... kis makik (Tudtátok, hogy a lisztmajmocskákat Liszt Ferencről nevezték el?), érdekes hüllők, és egy csepp tengeri világ. Külön élmény volt a végén a rájasimogatás, amit mindketten nagyon élveztünk. Szuper jól éreztük magunkat és sikerült kikapcsolódnunk. Igazán jól sikerült a randi. ❤
Kázmér: Ez a feladat az én részemről nem sikerült olyan jól. A napunk nem csak randiból állt, előtte még el kellett mennünk fogászatra. Férfi létemre most egész jól viseltem a fogászatot, azzal nem volt baj. De valamiért mostanában feszültebbek vagyunk, és nem tudtunk veszekedés nélkül utazni a randi helyszínére, a Tropicariumba. Ott a helyszínen nagyon jól éreztük magunkat, egyikünk sem volt még ott, így sok volt az újdonság. Sokat nevettünk, örültünk. Türelmesebbek voltunk egymással, ugyanis én szívesen olvasgattam volna a kiragasztott kiírásokat/érdekességeket, de Viki inkább nézte volna végig gyorsan az összes látnivalót. Valahol a kettő között állapodtunk meg fejben: én az összes szövegnek kb. a felét olvastam el, és mindig mentem, amikor Viki szólt, hogy nézzek meg valamit. Sajnos a Tropicarium után megint találtunk valamit, amin össze tudunk veszni, így az azutáni rész sem volt jó. Én kicsit szomorú vagyok, hogy nem tudtam elég figyelmes, türelmes, elfogadó és eléggé ajándék lenni a párom számára, de eldöntöttem, legközelebb igyekszem ezeket megtartani, még akkor is, ha a másikat érzem hibásnak vagy rossznak.

Román Barbi és Dinnyés Józsi:
Józsi: A feladatot meglátva örültem annak, hogy kettesben lehetünk. Próbáltuk a legegyszerűbb megoldást választani (Lióra Anyósommal otthon, mi meg beülünk valahova), de nem igazán jött össze a dolog. Mivel egy hetünk van a feladatokra, így az időnk kezdett szűkössé válni. Vasárnap reggel megszületett az ötletem, Nagymarosra mentünk. Négyesben (Barbi, Lióra, Lujzi kutya és én). 4/2=2. Mondhatni ketten voltunk. Pancsoltunk, ettünk egy finom málnalevest, jó hideg limonádéval leöblítettük és sétáltunk egy jót. Bár nem tudtunk meghitten kettesben lenni, de valahogy mégis jó volt. Együtt lenni, nem a négy fal között. A nagymarosi platán fák árnyékában (szemben a visegrádi várral) pedig mindig olyan nyugodtnak és Isten közelinek tűnik az élet.
Barbi: Az elsőhöz hasonlóan a második feladatnak is nagyon örültem, mivel Józsival szeretünk minőségi időt tölteni kettesben, de mostanában ritkán volt erre lehetőségünk. Alapvetően úgy terveztük a randinkat, hogy kettesben beülünk egy helyi kávézóba és Lióra lányunkat anyukámra bízzuk. Mivel ez ilyen formán nem jött össze egészen szombat estig, a határidő pedig szorított minket, így amikor Józsi vasárnap reggel előrukkolt egy nagymarosi kiruccanás ötletével, boldogan igent mondtam. Késő délelőtt autóba ültünk Liórával, Józsival és Lujzi kutyánkkal (hogy ő se maradjon ki a kalandozásból). Nagymaroson kellemes idő fogadott minket. A két kicsi azonnal nekiindult az új hely felfedezésének, míg mi Józsival elégedetten andalogtunk a jól ismert járdákon. Szeretett városunk most is szép emlékekkel gazdagította közös életünket: finomsággal töltötte meg a gyomrunkat, relaxációs és minőségi időt biztosított, valamint szép új élményeket adott. A délutánunk egyik legmeghatározóbb pillanata számomra az volt, amikor elsőként Lujzi, majd látva kutyája lelkesedését, Lióra is bátran trappolt bele a számukra eddig ismeretlen Duna (még meglehetősen hűs) vizébe. Nagymarosi utunk végét egy kellemes nyári zápor adta, melyben Lióra kifejezetten nagy örömmel sétálgatott. Szuper időtöltés volt, köszönjük a feladatot!