Egyházmegyei találkozó tápiós szemmel

Idén Kókán került megrendezésre a XV. Váci Egyházmegyei találkozó, amin nemcsak egyénileg, de közösségileg, a Tápiót képviselve is részt vettünk. A rendezvény 8 órakor regisztrációval kezdődött, amely után nem sokkal később érkeztünk meg mi is. Az első előadó, Lendvai Zoltán János, a jólismert gördeszkás pap kedves megjelenésével, vidám kisugárzásával mosolygóssá tette mindenki délelőttjét. Nem sokkal az előadás befejeztével a tápiós különítmény felállította standját, amit egyből megrohamozott a lelkes nagymamák hada a táboraink után érdeklődve. Amíg mi a kicsi, ifi- és családos táborainkat képekkel, szórólapokkal és személyes élményeinkkel hirdettük, sorra követték egymást az érdekesebbnél érdekesebb előadások: Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató a szövetség fogalmának rejtelmeibe vezetett be minket, meghallgathattuk Olaj Anett, az abortusz.hu weboldal szerkesztőjének tanúságtételét, Holló András, kerekesszékes tánctanár pedig a kitartásra tanított példás életének bemutatásával.  A napot megfelezte egy kiadós pörkölt nokedlivel, desszertnek pedig süteményekkel készültek a helyiek. Köszönet érte nekik, hogy ilyen melegben sütöttek és főztek ennyi emberre! Amíg a gyerekek a délután folyamán az ugrálóvárba és az általa nyújtott élményekbe vetették magukat, addig a mi lelkesedésünk sem lankadt, újabb és újabb résztvevőket szólítottunk meg és igyekeztünk pár mondatban átadni nekik azt a rengeteg mindent, amit a Tápió adott nekünk. A nap zárására egy dicsőítés és gyönyörű szentmise szolgált, amelyet Beer Miklós püspökatya szavai szerint egy „nagyobb, mint a váci székesegyház” méretű sátorban élvezhettünk.

Mindenkinek kívánom, hogy legalább egyszer tapasztalja meg az érzést, amikor nagyjából 800 fő zengi egyszerre a Miatyánkot… leírhatatlan élmény. Istennek hála, ez a körülbelüli létszám az egész napos rendezvényre jellemző volt, amit kitűnően megszerveztek és levezényeltek a kókai testvérek. A jó Isten áldja meg kezük munkáját, és külön köszönjük, hogy teret és lehetőséget biztosítottak – várhatóan – újabb tápiósok megszólítására. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy lelkesítő és felvillanyozó volt a sok érdeklődővel való találkozás, reméljük, sokakat viszontlátunk idén nyáron. Jövőre pedig találkozzunk Vácott a következő egyházmegyei találkozó keretein belül, ahol mi már a sátor méretét fogjuk a székesegyházhoz hasonlítani…:)

Horváth Frida és Pallagi Dávid

Szeretettel ajánljuk elolvasásra az egyházmegye honlapján megjelent beszámolót, és megtekintésre az ott található képgalériát is!