Folytatjuk a Tápiós Kisebb Testvérekről szóló kérdezz-felelek sorozatunkat. Az előző cikkünkben Tuskán Viviről tudtattunk meg érdekes dogokat. Az ő kiválasztottja Koncz Detti volt, így ezúttal róla tudhattok meg sok mindent. Detti még néhány napig 25 éves és Nagykátán tanít alsósokat egy általános iskolában. Már a cím is sejtet valamit az ő Isten-kapcsolatáról. Ne hagyjátok ki! ?
- Mit érdemes tudni rólad?
- Szeretek énekelni és szeretném jól is csinálni, ezért munka mellett szeptemberben elkezdtem magánénekre járni. Gitározgatok. Úgy határoztam, hogy ezt a tevékenységet az Úrnak szentelem, ezért elsősorban Őt dicsőítem vele. Másodsorban közösségépítés, tanítás céljából gyermekdalokat szoktam játszani. A Cantate Domino Ifjúsági Ének- és Zenekar tagja vagyok (erről az énekkarról a mente.hu-n olvashattok az énekkaroknál), a gitárosok utánpótlásával is foglalkozom. A Sülysápi Imádság Házában (röviden: SIH, ökumenikus imahely) is vállaltam szolgálatot Bettivel közösen. Szerda esténként átjárunk Sülysápra és 18:00-20:00-ig együtt imádkozunk mindazokkal, akik az adott alkalomra eljönnek.
Szívesen végzek kreativitást igénylő tevékenységeket, szeretek problémákat megoldani, szívesen rajzolok és/vagy festek, bár utóbbi kettőt sajnos meg sem tudom mondani, mikor tettem utoljára saját szórakozásból, nem pedig valami feladathoz kapcsolódóan. Ilyeneket a hivatásom során is végzek, illetve a nyári táborokban vagy a SIH Kicsi Dicsi nevű gyerekprogramjához kapcsolódóan.
Szeretek fényképezni, leginkább embereket. Érzéseket, gondolatokat kifejezni egy-egy képen.
A kedvenc sportom a röplabda, de nagyon szeretek focizni is. Sokkal nagyobb örömet okoz, ha igazán jót játszunk, mintha megnyerünk egy meccset.
Nagyon szeretek enni, és ha éhes vagyok, ingerlékeny és szerintem kifejezetten elviselhetetlen vagyok. De ilyenkor, ha más nincs, elég egy csoki, és ismét normális leszek. :D
Nagyra értékelem az őszinteséget és utálom a hazugságot. Szeretek rácsodálkozni az Úr alkotásaira.
- Mit szeretsz magadban?
- Szeretem, hogy minden hibám ellenére Isten pont ilyennek szeret, ilyennek akart és így gyönyörködik bennem. Ha nem is mindig vagyok elégedett magammal bármilyen tekintetben, akkor is tudom, hogy Ő alkotott, és ha el is rontom magam a bűnökkel, akkor is visszamehetek hozzá, hogy megfürdessen, és helyreállítson.
Mostanság sokszor érzem magam szétcsúszva, mert nem jól osztom be az időmet, sokfelé jár az agyam és keveset pihenek. Ilyenkor a legtöbb szeretett tulajdonságom elég halvány (türelem, kitartás, optimizmus, vidámság), de azt szeretem talán legjobban, amikor mindez villámcsapásszerűen visszarobban és lehet, hogy az egyik pillanatban még úgy nézek ki, mint akin átment egy úthenger, de a következőben már, mint akinek soha semmi baja nem is volt. Talán ez a villámcsapás az Istennel való kapcsolat és a hitem. Mert vagy történik valami, amiben meglátom Őt, vagy egyszerűen kijelentem, hogy ha nem is látom, akkor is hatalmasabb minden problémánál.
Egyébként külsőt nézve a szememet szeretem legjobban. Általában minden embernek a szemét nézem meg legelőször. Elég izgalmas, szerintem igaz, hogy a szem a lélek tükre.
- Hol látod magad 10 év múlva?
- Vannak elképzeléseim, de 10 év alatt rengeteg minden történhet. Sok kérdésben elég rugalmas vagyok, ezért a részletek nem fontosak. Ami tuti, hogy folytatni akarom az Istennek való szolgálatot és addigra már szeretnék családot.
- Mi a bérmaneved és miért?
- Erzsébet, Árpád-házi Szent Erzsébet után. 8.-os voltam, amikor bérmálkoztam. Akkoriban nem sok szentet ismertem még. Szent Filoména és Szent Erzsébet volt a jelöltem, de azt hiszem, valójában sosem volt kérdés, kit választok. Leginkább a rózsás csodája fogott meg akkoriban, hogy meeeekkoramááár! Isten ilyen nyilvánvalóan is megvéd, megsegít, ha jót teszünk. Nem hagyta, hogy hazugságon kapják az Ő szentjét, aki akkora érzékenységgel volt a szegények és betegek iránt.
Valójában, ha ma kellene választanom bérmaszentet, most is őt választanám, hiába ismerek azóta sok szimpatikus szentet. Ma azonban inkább a szerelme az, ami megfog. Az Isten és a házastársa iránti mély, szenvedélyes szerelme. Olvassatok utána, miket tett, ami abban a korban (is) igencsak furcsa volt.
Valójában egészen hasonlóra vágyom. Sokáig nem értettem az Istennel való szerelem kérdését… Odáig rendben van, hogy Ő szerelmesen szeret, ezt azért könnyebb elfogadni. De visszafelé… Nem elég csak szeretni?! Hm… barátilag? Testvérileg? Gyermekként? Voltam egy lelkigyakorlaton nem rég, és ott értettem meg, hogy túlságosan kizárólagosan gondolkodtam. Tudjuk, milyen, aki szerelmes, legszívesebben állandóan a szerelméről beszélne, mert vele van tele a szíve, vágyik a vele való találkozásra, elég az is, ha látja, vagy ha csak a saját nevét hallja a másiktól stb. Az Istennel való szerelem is pont erről szól, ha nincs kedvünk imádkozni (beszélgetni Vele, látni Őt) vagy beszélni Róla, akkor épp nem vagyunk Belé szerelmesek. – Remélem, volt már veletek olyan, amikor nem tudtatok hallgatni az Istennel való találkozás-élményetekről… Na akkor épp szerelemesek voltatok, át volt itatva a szívetek Istennel! – Nem gondoltam, hogy ez „csak” ennyi. Fogalomzavar volt a fejemben. Ez az a szerelem, ami az Istennel való kapcsolatot élővé teszi és nem engedi kötelességgé laposodni, és a legszebb, hogy nem zár ki semmilyen másik kapcsolatot, hanem tökéletesíti. Az összes kapcsolatra – legyen az párkapcsolat, barátság, testvér- vagy gyermek-szülő kapcsolat, munkatársak közti kapcsolat –, mindre pozitív hatással van. Amikor ezt megértettem, minden előzetes ellenállásom megszűnt, és azóta egyre jobban vágyom tényleg szerelmesnek lenni Istenbe. És így a már egyébként is vonzó Szent Erzsébet-i példa még vonzóbbá vált számomra.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a Tápióval?
- Hűűű, 2007 vége felé Varga Judit egyszer hívott, hogy menjek át vele egy elsőpénteki alkalomra Sülybe. Azóta is hálás vagyok neki ezért! Valójában csak az imára mentünk, nem is maradtunk az utána következő játékon, de nagyon tetszett, hogy saját szavakkal imádkozva, csend és gitáros énekek váltakozásával történt. Előtte még sosem imádkoztam saját szavakkal mások előtt. Visszagondolva ez nagyon furcsa számomra is. Mindenesetre elkezdtünk erre rendszeresen járni, illetve utána tápiós találkozókra. Viszont ami még furcsább, hogy táborba viszont csak 2011-ben jutottam el. Számomra nagyon megragadó volt a Tápió Eucharisztikus és Máriás lelkisége, illetve az a testvéri, alázatos szolgálat, amit az idősebbektől láttam (Szabó László, Beugeot és Tuti, Gábriel Zoli és Teca, a kistábor akkori vezetői Rojtos Kriszti és Antalicz Gabi). Igyekeztem a példájukat követni, amennyire csak tudtam.
- Mint újdonsült táborvezető, milyen gondolatokkal, érzésekkel, tervekkel vágsz neki az idei Tápiós Gyermektábornak?
- A legfontosabbal kezdek, hogy aki csak beleolvas, az is elolvassa ezt: Szerintem a legfontosabb nem az lesz, mit mondunk Isten Országáról, hanem, hogy meg tudjuk-e élni. A közös megtapasztalás minden szavunknál, minden dekornál és minden előadásnál többet jelent. Ezért a legfőbb tervem ennek megvalósítása. Bármilyen akadály ellenére együtt, szeretetben Isten országát megélni. Ez túlmutat mindenen, és nem is érthetjük, mekkora jelentősége van. Viszont hiszem, hogy ha odaszánjuk magunkat erre a néhány napra, és ahogy a dalban is van, „Leteszem az életem, én meghalok, hogy bennem Te élj, legyen több a Te, kevesebb az én…” minden képzeletet felülmúlóan fog alakulni a tábor. De ehhez mindenkire szükség lesz! :)
Vegyes érzésekkel állok jelenleg a táborhoz. Nagyon örülök a Földváry család gyarapodásának! :) A táborvezetői szolgálat nem tartozott a tervezett céljaim közé, sőt, idén „csak” egy kiscsopit terveztem vezetni. A dekor vezetését átadtam Andrisnak, megnyugodtam, hogy jó kezekben lesz, és végre nem fogom magam szétszakadva érezni a táborban, hanem összpontosíthatok a kiscsoportra… Aztán jött a fordulat. Elfogadtam a felkérést és igyekszem minden tőlem telhetőt beleadni, ahogy az elmúlt években is.
Ami még az érzésekhez tartozik, eléggé bánt, hogy az elmúlt tábor óta nem úgy tudtam részt venni a tápiós programokon, ahogy szerettem volna, így sok új Kisebb Testvért nem is ismerek. De a táborig ezen túl fogom tenni magam, hiszen tökéletes lesz a közös szolgálat egymás megismerésére. Illetve az összes mellékes kis félelmen is túlleszek addig, hiszen a mi Istenünk mindennél hatalmasabb, nincs mitől félni!
Jelenleg ezek az érzések és a „hátezcsúcsszuperleszmertIstenországavalóbanköztünklesz” érzések váltakoznak, kavarognak bennem.
- Emelj ki egy számodra fontos tábori emléket!
- A legmeghatározóbb élményem a 2012-es ifitáborban volt. Az volt a 6. táborom, mivel minden évben minden táborban jelen voltam eddig. A közbenjáró imaszolgálatot szervezett formában a tápióban ismertem meg. Valójában mindannyian közbenjárunk a szentmisékben is, vagy ha imádkozunk a szeretteinkért, stb. De bennem ezelőtt a tábor előtt ez nem volt egészen tudatos, a jelentőségéről nem sokat tudtam. Fontosnak tartottam gyerekként is imádkozni másokért, de közelebb állt a megszokáshoz, és nem éreztem még az erejét.
Abban a táborban kértem közbenjáróimát, a saját szándékom után egy másik közbenjáró csoporttól egy édesanyáért is, akinek a fiai a táborban szintén ott voltak. Megérintett, ahogy láttam, hallottam a fiúkat hittel és kitartóan imádkozni az édesanyjukért. Az ima közben Ádám azt mondta, hogy ne csak kérjek imát, hanem én is járjak közben érte és hívjak másokat is. Imádkoztam egyedül és a fiúkkal is külön-külön akkor este. Oké… Másnap volt pólófestés. Azt nem is mondtam, de máriáslány voltam kicsivel több, mint 10 évig. Nos, a pólómra mindenképpen valami Máriásat szerettem volna festeni. Egy rózsafüzért rajzoltam rá. Aztán jött a gondolat, hogy nem csak szimplán felrajzolom, hanem „beimádkozva”, de akkor már szándék is lett a szívemben. Az említett édesanyát is Máriának hívják. Elhatároztam, hogy érte imádkozom és neki adom a pólót. Aztán egyik indíttatás jött a másik után. Ne egyedül imádkozzak… Hanem akkor már a fiúkat és a tegnapi közbenjárókat is bevonom. Igazából fantasztikus volt, hogy egyetlen apróság miatt, az IMA miatt, milyen „szent felfordulás” lett egyik pillanatról a másikra a táborban. Kerestem hathatós közbenjárókat még. A rózsafüzért Ádámmal együtt kezdtem a Hiszekeggyel, majd mivel akkora áldás volt, hogy 2 pap is volt egyszerre a tábor területén, az első miatyánkot az egyikkel közösen imádkoztam. Aztán a három üdvözlégyet a három fiúval születési sorrendben, aztán utána épp az utamba került egy másik egyházi személy, de már nem emlékszem, hogy szerzetes vagy kispap. :D Mindenképp szerettem volna gyerekekkel is imádkozni, mivel ők annyira tiszták és jó közbenjárók! Úgy indultam hozzájuk, hogy az első tized első szemét velük imádkozzam. Aztán már nem is én irányítottam, ők jöttek tovább velem. Minden szemre más-más embert kértem meg, és a csapat egyre bővült… A végén már a tábor fele velünk tartott és imádkozott. Aztán a végét a másik pappal fejeztük be. Még az esti imánál is előkerült a póló, áldást is kapott. És így adtam oda a pólót a fiúknak, hogy vigyék haza az édesanyjuknak. Hát, komolyan az egyik legnagyobb élmény marad ez az egész. Erős tapasztalat arról, hogy egy „igen”, egy ima, és megmozdul minden! (Még egyszer hangsúlyozom, nem én kértem, hogy jöjjenek tovább imádkozni. Lavinaszerű élmény volt.) Nekem ez hatalmas megerősítés, hogy valami hasonló történik szellemi síkon is. Isten cselekszik az imáink közben, és nem csak egy fél vagy egész tábor mozdul, hanem valóban az egész mindenség az Ő akarata szerint.
- Kit választasz, melyik KT szerepeljen a következő részben és miért?
...És ennek a kérdésnek a válasza maradjon titok a következő jelentkezésünkig. Reméljük Ti is kíváncsian várjátok a folytatást!
Tuskán Vivi, Borbás Józsi