"Kérdezz, felelek!"

Bizonyára emlékeztek a 2 éve bemutatkozó KT-TV-re, amiben a szolgáló Tápiós Kisebb Testvéreket próbáltuk meglepetésszerűen lencsevégre kapni. Szerettünk volna forgatni egy 2. évadot még a táborok előtt, de sajnos ez nem tudott megvalósulni.

Helyette viszont készülünk nektek egy-egy írásos verzióval, lényegében egy „Kérdezz, felelek!” stílusú rövid interjúval, ahol kicsit jobban megismerhettek egy-egy Kisebb Testvért.

A „Kérdezz, felelek!” első szereplője Tuskán Vivien, mint idén debütáló írott médiás Kisebb Testvér! Viviről annyit árulunk el, hogy nem rég lett 17 éves és a Váci Piarban tanul. A továbbiakban ő maga szólal meg, fogadjátok sok szeretettel! J

- Mi mást érdemes még tudni rólad?

- Vannak furcsa dolgaim, például egy kosárral járok iskolába. Egyébként nagyon szeretem a festészetet, és a színházat. Szívesen olvasok és írok is verseket.

- Mire gondoltál akkor, amikor megtudtad, hogy ennek a sorozatnak te leszel az első szereplője?

- Ó, hát nagyon megörültem! Emlékszem, mikor anno láttam a KT-TV-s videókat, és annyira menőnek találtam őket! Én is szívesen szerepeltem volna bennük, és most van is lehetőségem rá… az első lépésem a hírnév felé.J

- Mi az, ami foglalkoztat mostanában?

- Elég sokat gondolkodom azon, hogy mivel is kellene foglalkoznom a jövőben, de egyelőre még nem tudom biztosan. El tudom magam képzelni óvó néniként, de a tanítás is nagyon vonz.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a Tápióval?

- Azt hiszem, a Horinka Réka hívott el először kistáborba: „Nagyon jó, majd meglátod! Mondjuk sátorban kell aludni, de az sem baj!” Azóta nem volt olyan nyár, hogy ne mentem volna táborozni Tápiószentmártonba. J

- Miért szeretsz a Tápióba járni?

- Nem tudom, hogy ezt meg lehet-e fogalmazni épkézláb mondatokban. Talán azért, mert nagyon sokat „ad”, de ezzel szemben hozzátenni is nagyon jó érzés a közösségünkhöz.

- Miért szeretsz kisebb testvér lenni?

- Azért szeretek kisebb testvér lenni, mert úgy érzem, hogy a Tápióban megéri szolgálatot vállalni. Ahogy már írtam, ez a közösség sokat „ad”; amit én megteszek, azt ezerszeresen kapom vissza, mind a többi KT, mind a kisgyerekek részéről, és ez mindig nagyon sokat tesz hozzám. Mindig meglepődve tapasztalom, hogy egy egyszerű mosoly is milyen sokat tud jelenteni.

- Van-e kedvenc egyházi ünneped?

- Igen, talán a Húsvét. Nagyon sok kegyelemmel jár, ha valaki szívből megéli, végigcsinálja a húsvéti időszakot. (… és az a kalács, amit a feltámadási mise után kapunk… na, olyat boltban nem lehet venni!)

- Melyik évszak a kedvenced?

- Nem tudom. Mindegyik. Ezt nem lehet csak így kijelenteni, hogy nekem a nyár a kedvenc évszakom, mert nincs iskola. A tél is a kedvenc évszakom, mert akkor van a névnapom, meg akkor van karácsony is. De az őszt is nagyon szeretem, és a tavaszt is, persze. Az összes évszakban van valami utánozhatatlan. J

- Melyik filmet nézted meg legutoljára?

- A Maga lesz a férjem című 1937-es magyar vígjátékot. Rajongok a régi filmekért.

- Kit választasz, melyik KT szerepeljen a következő részben és miért?

- Én Koncz Dettit választanám, mégpedig azért, mert idén ő lesz a kistábor egyik táborvezetője, és szerintem sokunkat érdekel, hogy milyen gondolatokkal, érzésekkel, tervekkel vág neki ennek a nyárnak. J

 

Reméljük Ti is kíváncsiak vagytok, hogy Dettinek hogy telnek most a mindennapjai! Hamarosan a vele készített interjú is olvasható lesz ne hagyjátok ki!